állásinterjú kérdései

Mit kérdezzünk meg egy állásinterjún?

Egy állásinterjúra ugyanúgy fel kell készülnünk, mint egy vizsgára. Fontos, hogy ne csak arra figyeljünk, hogy az esetleg kényes kérdésekre milyen választ adunk, hanem mi is legyünk érdeklődőek, kérdezzük meg, amire kíváncsiak vagyunk. E tekintetben persze az egész nem olyan, mint egy vizsga, hisz az egy alá-fölérendelt viszonyt takar.

Kérdések, amiket feltehetünk

Milyen előzményei vannak ennek a pozíciónak? Ez egy remek kérdés, mert ebből kiderül, hogy milyen örökölt problémákkal kell majd szembenéznie az új munkatársnak. Ebben a témakörben arra vonatkozóan is választ kaphatunk, hogy például az idő múlásával hogyan változott a vállalaton belül a szerepkör. Ez pedig rávilágíthat arra, hogy hosszú távon mire is számíthatunk.

Sokak számára fontos kérdés, hogy milyen fejlődési lehetőségeket kínál a vállalat. Ezzel jó pontot is szerzünk, mert tudatjuk, hogy hosszú távú karrierre vágyunk. Ezzel pedig máris bekerültünk az ígéretes jelölt kupacba. Ha az interjú során több alkalommal is kifejezzük, hogy hosszú távon szeretnénk a vállalatnál fejlődni, akkor biztosítjuk az interjúztatót arról, hogy elkötelezettek vagyunk.

Melyek a legnagyobb kihívások, melyekkel a következő egy évben találkoznék? Szintén remek kérdés, mert konkrétumot fogalmaz meg. Ezzel pedig azt is sugalljuk, hogy már most az elvégzendő munkán jár az eszünk és hogy stratégiát készítünk arról, hogy hogy tudunk majd megbirkózni az elkerülhetetlen kihívásokkal.

Megkérdezhetjük azt is, hogy vannak-e aggályok a képesítésünkkel kapcsolatban. Ezzel lehetőséget adunk arra, hogy őszintén elbeszélgessünk a témáról, hiszen nem az interjúztatónak kellett azt szóba hoznia. Így akár egy újabb tervezés is kezdetét veheti, hogy milyen oktatásokra, képzésekre lehet szükségünk.

Hol keressünk állást?

Az álláskeresés nem egyszerű folyamat, ha beírjuk a keresőbe, hogy állás, job, vagy munka, mi magunk is láthatjuk, hogy milyen széles a kínálat. A Lépés Magazin oldal most ingyenes hirdetésfeladási lehetőséggel vár mindenkit, érdemes megfontolni ezt a lehetőséget. Ingyenesen lehet hirdetni ezen a szórakoztató, érdekes tartalommal folyamatosan frissülő oldalon, ahol napról napra nő a látogatók száma.

Állás Kalauz