költözés

Költözzön bárhová, mi segítünk

A költöztetés bizalmi munka, hiszen minden személyes tárgy és bútor a költöztetőkre van bízva. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy valódi szakembereket válasszon, akik elhivatottságuknak és tapasztalatuknak köszönhetően garantálni tudják, hogy minden csomag és berendezési tárgy sérülésmentesen érkezik meg, méghozzá időben.

A Visszük.hu csapatában teljes mértékben megbízhat; minden esetben minőségi munkát végzünk, mindig a megbeszélt időpontban érkezünk, és a határidőket is tiszteletben tartjuk.
Igen nagy gondot fordítunk járműparkunkra is.

Minden járművünk új, rendszeresen karbantartott és kifogástalan állapotú, így ügyfeleinknek attól sem kell tartaniuk, hogy a költözés technikai okokból késlekedik vagy húzódik el jobban a kelleténél.

A gyors és hatékony fuvar érdekében ingyenes helyszíni felmérést is tartunk, aminek során meghatározzuk, hogy melyik teherautónk az ideális az adott munkára, illetve, hogy mekkora brigáddal érdemes kiszállnunk a helyszínre. Ez azért fontos, mert a kelleténél nagyobb jármű, illetve csapat feleslegesen drágítja meg a szolgáltatást, míg ha ezek kisebbek az optimálisnál, a munka elhúzódhat.

Amennyiben megrendelné szolgáltatásainkat, az első lépés a honlapunkon található űrlap kitöltése. Ezt követően legfeljebb egy munkanapon belül felvesszük Önnel a kapcsolatot, és elkészítjük az árajánlatot. Ha Önnek megfelel, válaszlevelében tudatja velünk, majd egyeztetjük a részleteket. Fontos megjegyezni, hogy az írásos megkeresést részesítjük előnyben, ezért telefonon csakis szélsőséges esetekben veszünk fel rendelést.

Áraink mindig megfizethetőek és nálunk rejtett költségekkel sem kell számolni; nincsen például emelet díj vagy hétvégi plusz felár. Számunkra a távolság sem jelent akadályt, hiszen nekünk nem számít, hogy a költöztetés Budapest területén megy végbe, vagy épp Berlinben; mi egész Európában állunk ügyfeleink szolgálatára.

Dolgozunk hétvégente is, sőt, a Karácsonyt leszámítva még ünnepnapokon is. Ha nagyobb távolságú fuvarokról van szó, mindenképpen érdemes legalább néhány héttel korábban megrendelnie azt, mivel egy hosszabb út komoly szervezést igényel, és a naptárunk általában már egy-két hétre előre betelik.

Ha arra van szükség, képesek vagyunk S.O.S. költöztetésre is, természetesen észszerű kereteken belül.