VENDÉGÜNK VOLT Czinege Zsolt festőművész

Hogyan kezdtél festeni?
A kommunizmus idején a nővérem levelezett egy olasz sráccal, aki szép képeslapokat küldött neki. Ez akkoriban ritkaságszámba ment Romániában, és nagyon megtetszettek a képek. Abban az időben divatosak voltak a fal méretű poszterek. Gyerekkoromban mindig ötös voltam rajzból, így elhatároztam, hogy megfestem az egyik pálmafás, naplementés képet. Azt sem tudtam még, hogy honnan kell az alapanyagokat beszerezni, így egy papír világtérkép hátuljára festettem meg, vízfestékkel. A 100x70-es méretű kép olyan jól sikerült, hogy nekiálltam megfesteni fal nagyságúra.

Mennyi idős voltál ekkor?
14-15 éves körül. A rokonságomnak tetszettek a képeim, és ők is szerették volna a falukon látni őket, elkezdtek képeket rendelni tőlem. Én ekkor kartonra, de olajjal festettem, ők pedig pénzt is adtak a festményekért, ami gyerekként hatalmas sikerélményt jelentett.

Hogyan folytatódott a festészettel való ismerkedésed?
Elkerültem a kolozsvári gimnáziumba, s közben délutánonként eljártam a népművészeti iskolára. Ott fizetni kellett az oktatásért. Fura volt gyerekként, hogy oda kellett adni a megtakarított pénzt, ráadásul nem is sokat tanítottak, hanem a tehetségesebb művészektől úgy kellett ellesni a technikákat és a tudományt. Tulajdonképpen el kellett „lopni” azt, hogy ők hogyan csinálják. Rám nagy benyomást tett, hogy érett művészek hogyan dolgoznak, ez engem is előrevitt, igen sok dolgot tanultam meg abban az időszakban.    

Mikor kezdtél több képet is eladni?
Az első bizományi sikerem egy antikváriumban, Kolozsvárott volt. Egy naplementés Duna-deltai tájat festettem, néhány nádszállal, amely meglepetésemre két hét alatt elkelt, ráadásul az akkori fizetésekhez mérten körülbelül egy félhavi fizetés értékéért. Gyerekként ez óriási élmény volt. Onnantól rendszeresen vittem be képeket, ahogy elkeltek.  Volt egy jegykezelő unokatestvérem, aki sokat járt vonaton nagyobb városokba. Megkértem őt, hogy vigyen Románia-szerte a nagyvárosokba a képeimből. Rengeteg képet adtunk el így. A legdrágább képem egy 100x70-es volt, ami Temesvárott kelt el 3500 lejért, körülbelül kéthavi fizetésért.

Magyarországra hogyan kerültél?
Volt egy két évig tartó betegségem, amit Isten másfél hónap alatt meggyógyított. Azért jöttem át, mert itt korszerűbbek voltak a műszerek és felkészültebbek az orvosok. Gondoltam, hogy itt csak meg fogják találni a bajomat, ugyanis Romániában minden orvos más-más diagnózist adott. Már úgy tűnt, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok, és ezért nem akarják nekem elmondani az igazat. Romániában a festészetből jól megéltem, tehát nem azért jöttem át, hogy több pénzt keressek. Magyarországon az első hónapban két hétig festettem és két hétig árultam a képeimet. Az első hónap alatt 100 000 forint értékben adtam el képeket. Romániában egy Dacia gépkocsi 70 000 lejbe került. 1-1 volt az átváltás, tehát én egy hónap alatt megfestettem egy Dacia árát, amit Romániában, ha valaki nagyon spórolt, sem tudta 10 év alatt összegyűjteni.

Mikor volt ez?
1990 novemberében. Amikor hazamentem a megmaradt hetvenezer forinttal, csodálkoztak a szüleim, hogy amit ők egy életen keresztül sem tudtak összegyűjteni, azt én egy hónap alatt megkerestem. Láttam, hogy Magyarországon sokkal jobban szeretik az emberek a művészetet, jobban értékelik és keresik, mint Romániában. Ott (több városba szétszórva) néhány képet tudtam eladni havonta, itt a fizetésekhez viszonyítva a képeim olcsónak számítottak. 500, 1000, 1500, 2000 forintért adtam egy képet, ami Romániában egyhavi fizetés volt, de itt negyed- vagy félhavi. Volt egy bemutatkozó kiállításom Békásmegyeren, de a mecénás, aki megfinanszírozta kiállítást, megtartotta az elkelt képek árát, nekem a megmaradt képek jutottak. Két hónapig dolgoztam, de pénzt nem láttam belőle, mert különböző indokokra hivatkozva (reklám, szervezés stb.) megtartotta az egészet. Rá kellett jönnöm, hogy saját magamat menedzselve tudok csak sikeres lenni. Onnantól kezdve két éven keresztül magam árultam a képeimet. Kimentem ABC-k, éttermek elé, és megkértem a tulajdonost, engedje meg, hogy kipakoljam a képeimet az üzlet elé. Akik arra jöttek bevásárolni vagy ebédelni – ha megtetszettek a képek – vásároltak. Ezzel a módszerrel a képeim 80%-a elkelt. A sikeremet látva a festő barátaim megkértek, hogy segítsek a képeik eladásában, mert nekik ez nem ment valami jól. Ők is kedvelt témákat kezdtek festeni, én pedig árusítottam az ő alkotásaikat is.

Melyik volt az első galériád?
1998-ban, az egykori Úttörő Áruházban béreltünk 8 négyzetmétert. Ennek a kis boltnak a tanulsága az volt, hogy egy üzletben még eredményesebb lehet a festményeladás. A második boltot az akkor egy éves Pólus Centerben nyitottuk, ahol még jobb forgalmunk volt. Addigra már két éve voltunk jelen az őszi BNV-n, decemberben a BS-ben állítottunk ki. Összesen 8 BNV-n vettünk részt, de az utolsó évben, az újonnan nyíló üzletközpontok miatt a régebbi látogatók többsége már nem jött el a BNV-re. A BS-ben is abbahagytuk a kiállítást – hála Istennek, egy évvel azelőtt, hogy leégett.

Innentől kezdtél több üzletet nyitni?
Igen. A fóti Corában, A Lurdy-házban és így tovább. Ezek a galériák többnyire ma is működnek. Jelenleg Budapesten hat helyen vagyunk, ezenkívül vidéken Pécsett és Győrött. Egy hónapja Romániában, Kolozsvárott, a szülőföldemen nyitottam egy új galériát. Érdekes, hogy a legtöbb tehetséges művész azóta már eljött onnan Magyarországra, vagy még nyugatabbra, így most Románia szűkölködik festőművészekben. Ránk vár ez a piac, reméljük, hogy a közeljövőben több városban is tudunk boltot nyitni.

Arról még nem beszéltünk, hogy milyen témákat festesz mostanában…
Többnyire olajfestményeket, vászonra. Témában a tájképek a legnépszerűbbek, de szeretik az utcarészleteket: Budapestet, Párizst, Bécset, Velencét is. Vannak továbbá virágcsendéletek, gyümölcscsendéletek, valamint kedveltek a személyes kompozíciók is.

Külföldön sok modern képet látni. Nálunk mi a trend?
Idén voltunk Bolognában az évente megrendezésre kerülő képkeretgyártók és festmény-nagykereskedők kiállításán, ahol sikerült történelmet írnunk. Ugyanis Magyarországról nagykerként tudtunk kiállítani, és a holland, angol, valamint olasz nagykerekkel „versenyeztünk”. Nyugat-Európában sokkal inkább a modern festészetre van igény, nálunk még mindig a klasszikus képeket keresik. Körülbelül 10% az aránya a modern képeknek az eladásban. Mi tudnánk modern képeket is festeni, sőt, azokkal sokkal gyorsabban is lehet haladni, de egyelőre jobban keresik a klasszikus képeket.

A gazdasági válság hatással van a képkereskedelemre is? Milyen irányban haladsz tovább?
Igyekszünk a festményeinkkel egy szélesebb réteget elérni. Arra törekszünk, hogy a kép áráért lényegesen többet nyújtsunk a vásárlóknak: nehezebb kompozíciókat, több munkát igénylő képeket. Üzletpolitikánk lényege továbbra is a megelégedett vásárló. A legfontosabb, hogy a vevőink örömmel tudjanak távozni a festményeinkkel. Meg szoktuk kérni őket, hogy a megelégedettségüket azzal fejezzék ki, hogy az ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak ajánlanak bennünket. Szeretnénk az internetes értékesítést is erősíteni. Fontosnak tartom még, hogy folyamatosan új ötleteket festünk meg, és minden festményünk egyedi. Ha esetleg egy témát újra megfestünk, azt is más évszakban, más színárnyalatban, tónusban készítjük el. Emiatt a régi vevőink is rendszeresen visszajárnak.

Hogyan találsz új témákat?
Óriási munka folyamatosan új és új témákat gyűjteni. Ezzel naponta foglalkoznom kell. Korábban sok antik könyvesboltot látogattam, és ott rengeteg könyvet vásároltam, de ma már az internetet is használom.

Visszatérve a galériákra: amikor elkezdted ezeket a boltokat megnyitni, mit szólt a konkurencia? Voltak hasonló üzletek?
Mi voltunk az elsők, akiknek sikerült festményekkel a bevásárlóközpontokba „betörni”, először mi vállaltuk ezt fel. Ezáltal közel vittük a festészetet az emberekhez. Azért volt ezt nehéz végigvinni, mert ahogyan jöttek az új bérlők, az áruházakban rendszeresen egyre rosszabb helyekre raktak bennünket. Ami a szakmát és a művészvilágot illeti, ők elég nehezen vették, hogy festőművészként magunk árusítjuk a képeinket, és a kereskedői árrést át tudjuk engedni a vevőinknek, így olcsóbbak vagyunk, mint a galériák. A vevők ennek igen örültek, ám a galériák vagy más festőművészek már kevésbé.

Ez kifejeződött valamilyen formában?
Igen, többször is megtámadtak bennünket ezzel kapcsolatban. Például a BNV-n a konkurencia odaküldött egy jól megtermett embert, aki elkezdte hangosan kiabálva, trágár szavakkal ócsárolni a képeinket. Aztán távozott. Egy idős házaspár végignézte az egész jelenetet, majd minden további nélkül vásároltak a képeinkből. Amikor Pécsett az Intersparban található boltunk után megnyitottuk a második, Király utcai üzletünket, Varga László úr megtámadott bennünket a pécsi hetilapban. Három alkalommal írt rólunk lejárató cikket. Miután e cikkeket feltették az internetre, a többi galériák tulajdonosai ezeket mutogatták az embereknek. Szerencsére a vásárlóink a festményeinket látva megértették, hogy mit tudunk, hogy jók a témáink, tehetségesek a festőink, hogy több munkát kevesebb pénzért adunk, hogy a sikerünk miért fáj Varga Lászlónak.

A vádak például előre gyártott festményekről szóltak…
Én festőművész vagyok, és körülbelül huszonöt éve festek, tehát meg tudom különböztetni a festményt a nyomattól. A festőimtől is kizárólag festményeket veszek át, és én is olajfestményeket festek, mindig is azokat árultam.

Nem tartasz attól, hogy az olcsón eladott képek kommersszé teszik a Czinege nevet?
Van egy általános jelenség, miszerint a festőművészek a haláluk után lesznek híresek, és innentől kelnek el drágán a képeik. Én már az első vevőimet is azzal biztattam az ABC-k és éttermek előtt, hogy még az én életemben eljön az idő, amikor a képeim az eszmei értéküket fogják érni. Erről 100%-osan meg vagyok győződve. Egyébként már most annyival értékesebb az időm, hogy az eredeti Czinege-képek, amiket én festek, már most sokkal drágábbak. Mivel képkereskedőként elég komoly rálátásom van ezekre a folyamatokra, ezért a vásárlóimat arra buzdítom, hogy jó reménységgel legyenek a Czinege-képek értéke felől. A tanítványaimon keresztül természetesen egy kevésbé tehetős réteget is elérünk színvonalas, ám olcsóbb árfekvésű képekkel, de meggyőződésem, hogy a tanítványokból is neves festőművészek fognak válni, és a képeik is egyre értékesebbek lesznek.

Sok festővel dolgozol?
Most a nyári szezon és a piac lassulása miatt kevesebbel, de a decemberi időszakban előfordul, hogy 15 festő is dolgozik nálam.

A Czinege-iskolát, a fiatal tehetségek felkarolását nem akarod elindítani?
Volt már egy próbálkozásunk, igyekeztünk fiatal tehetségeket felfedezni, segíteni az ismertté válásban, de nagyon nagy költséggel jár egy ilyen intézménynek a fenntartása, és idővel le kellett róla mondanunk. Egy évig működött az iskola, 15–20 tanítvánnyal.

Rád mely festők voltak hatással?
Nagy benyomást tett az életemre Munkácsy Mihály élettörténete. Kevés időm volt olvasásra a festészet mellett, de ezeket a könyveket mindig óriási izgalommal olvastam végig. Megragadott, hogy egy festőművész ilyen ismertséget érhet el már az életében, és arra inspirált, hogy érdemes a festészetben kitartani, küzdeni, alkotni és nagyokat álmodni. A második könyvében, az Aranyecsetben különösen tetszett, ahogy a kereskedők lesték, mikor készül már el a festménye. A híres amerikai galériák és kereskedők alig várták, hogy mikor fejezi be az alkotását, és szinte már előre kifizették, leelőlegezték, aztán azonnal vitték a képeket, komoly pénzekért. Szintén inspirált, hogy több olyan nagyszabású alkotása is volt, amivel világhírnévre tett szert. Tervezzük, hogy akár a festőművész csapatommal, akár egyénileg olyan volumenű alkotásokat hozunk létre, amivel beírjuk a nevünket a történelemkönyvekbe vagy a rekordok könyvébe, amivel más módon is maradandót alkotunk.   

Milyen új terveid vannak?
Szeretnénk az internet lehetőségeit is jobban kihasználni, de már most is megrendelhetők a képeink a www.czinegegaleria.hu oldalon. Van egy festményfutár szolgáltatásunk, amikor házhoz visszük a képeket, és a helyszínen lehet közülük választani. A jövőben tervezzük egy-egy festmény elkészítését lefilmezni és közzétenni, hogy akár már a készítés folyamata alatt lehessen rá licitálni. Sok egyéb ötletünk is van. Új szolgáltatásunk a portréfestés, gyerekportrék, házaspárok portréi, ballagási emlékképek megfestése. Ezeket fotó alapján készítjük, ugyanis nehezen megoldható, hogy a megrendelő egy napig ott tudjon lenni nálunk, amíg elkészül a kép. Törekszünk arra, hogy sokkal többet belevigyünk, mint amit egy fotó meg tud jeleníteni. Egy festményben mindig több van, mint egy fotóban. A művész beleviszi a képébe a saját lelki érzékenységét a színek felé, tehát alapvetően függ a festőművész talentumától, hogy milyen színvonalú portrét fest. Mi nagyon jó portrékat festünk, amelyek igen kedveltek a megrendelőink körében.

Van arra lehetőség, hogy valaki konkrét festészeti korszak vagy festő stílusában rendeljen meg egy portrét?
Ilyen megrendelést eddig nem kaptunk. Az a tapasztalat, hogy az emberek azt szeretik, ha szépnek látják magukat a portrén, de természetesen igény esetén bármilyen stílusban meg tudjuk festeni a képeket. Akár 99%-os pontossággal is, klasszikus, múzeumi minőségben.

Milyen rétegek vásárolják a képeiteket?
Vállalkozók, tanárok, művészetet kedvelő emberek.

A művészvilág mennyire fogadott be Téged?
Magyarországon létezik egy kortárs művészet, amiben a vevőink szerint a legjobbak vagyunk, szeretnek bennünket, és sokan gyűjtik a képeinket.

A rendszerváltás óta milyen változás állt be a hazai képkereskedelemben?
A Kádár-korszakban volt egy szakmai elit, akik megmondták, hogy ki a jó festő. Most a piac mondja meg, hogy ki a sikeres festő, és ki nem. A múlt századi festők között találunk olyan művészeket, akiknek a képei adott esetben százmilliókért keltek el, de a kortárs festők esetében ez néhány százezer forint. A mi képeinket is rendszeresen ilyen összegekért vásárolják, a legdrágább képünk egy 100x70-es festmény, egymillió forint körül kelt el.

Szerinted mennyire reálisak azok a hírek, miszerint a kínai festménygyárak átrendezik a piacot?
Kínában nagyon kevés jó festő van, és nem is használnak olyan színeket, az ízlésviláguk is más. Vannak próbálkozások, de még nem láttunk az áruházakban színvonalas kínai festményeket, ezért nem gondolnám, hogy elözönlik az országot.

Miben látod a festészet jövőjét? Várható új technikák megjelenése?
Volt a festészetünk egy korszakában egy különleges technikánk. Egy kétkomponensű anyagot dolgoztunk rá a vászonra, amitől az domború alkotássá vált. Ez különösen egyedivé tette a képet, mert a 3D-s mivolta miatt másolhatatlan volt, és a vásárlók is szerették. Több más technikát is alkalmaztunk, például fémre festettünk fémfestékkel. Metálfóliával bevont fára is festettünk, ami modern és különleges volt. Jelenleg egy rogyasztottüveg-technológiát fejlesztünk. Vannak terveink tűzzománccal is, de még mindig azt tapasztaljuk, hogy a klasszikus festészet messze a legkeresettebb ma Magyarországon. A modern festészet elterjedése szerintem itt még évtizedekig eltarthat, ugyanis bútorokból sem a modern jellegűek eladása dominál. Olaszországban voltunk a bolognai kiállítás mellett egy bútorkiállításon, és ott 95%-ban modern bútort árultak, klasszikust alig. A modern bútorokhoz pedig inkább modern festményeket vásárolnak.