A DNS, vagyis a dezoxiribonukleinsav minden élőlény szervezetében ott lapul. Egyfajta biológiai használati útmutató, ami megmondja, hogyan kell felépülni, működni és alkalmazkodni. De vajon mit jelent az, hogy a DNS „tárolja” az információt? És hogyan olvassa ki ezt a sejt?
Képzeljük el a DNS-t, mint egy rendkívül hosszú kódsort, amely négy betűből épül fel: A, T, C és G. Ezek az adenin, timin, citozin és guanin nevű bázisok. Ezek a betűk egymás után sorakoznak, és a sorrendjük határozza meg, hogy a sejt milyen fehérjéket állítson elő. Olyasmi ez, mint a programkód az informatikában, csak itt az élő szervezetek „futnak” ezen a kódon.
A DNS kettős spirálban helyezkedik el, mint egy csavart létra, amelynek fokait a bázispárok alkotják. Az A mindig a T-vel, a C pedig a G-vel párosodik. Ez a szabályosság segít a DNS pontos másolásában is, például amikor egy sejt osztódik.
Az információ „kiolvasása” két lépésben történik. Először az RNS-molekulák lemásolják a szükséges szakaszt a DNS-ből. Ez az úgynevezett transzkripció. Ezután jön a transzláció, amikor az RNS alapján a sejt „lefordítja” az üzenetet aminosavak nyelvére, és elkészíti belőle a megfelelő fehérjét. Ezek a fehérjék végzik el a sejtben szinte az összes feladatot, a szerkezetépítéstől az energiafelhasználásig.
Mivel a DNS minden sejtünkben jelen van, mégis minden sejt másként viselkedik, például a bőrsejt nem termel inzulint, a hasnyálmirigy-sejt viszont igen. Ez azt mutatja, hogy nem minden részlet van állandóan „bekapcsolva”. A gének szabályozása éppoly fontos, mint maga a genetikai kód.
A DNS tehát nemcsak az öröklődés kulcsa, hanem a működés irányítóközpontja is. Egy élő szervezet teljes terve belefér mikroszkopikus méretű sejtekbe, és mégis elég ahhoz, hogy egy egész életet felépítsen.
Kép forrása: freepik.com